Amint megláttam, egyből tudtam, hogy nem hagyhatom ki. Tavaly a nyúlcipős Börzsöny Trailre nem tudtam menni sajnos, ezért extra motiváció volt végre egy igazi börzsönyi veretés lehetősége. Csak a kicsi táv ofkórsz: a 25 kili 850 szinttel tökéletes, pláne 2 héttel az UTH bébije előtt. Mivel első verseny, nem neveztek túl sokan, lehettünk összesen kb. 80-an minden távot nézve, de engem ez egyáltalán nem zavar, sőt: mindig szeretem az olyan traileket, amik 'kiscsaládiasak' (sic!). Ezek alapján simán beneveztem április elején, és vártam, hogy mit hoz az új helyszín és az új verseny.
Jó formában érzem magam már hetek óta. Miután letudtam egy baba idővel a VTM-t, a GTT-t, majd megküzdöttem és talpon is maradtam a Muzslán, minden a legnagyobb rendben haladt. Szinte kéthetente versenyzek, erősítek is kicsit, otthon, hétvégén is nyomom és 'Pesten is futok minden héten egy 20-24 körüli távot terepen. Így kb. 50 kiliket megyek hetente, nekem teljesen kényelmes. Bár sokat megyek ezen a tavaszon (Gánti CEP 25, GTT, VTM, Muzsla, Nagymaros), nem érzem egyáltalán a testecskémen, hogy nagyon (túl) lenne terhelve, tök baba minden. Majd meglátjuk persze a végén, hiszen az utolsó pillanatban beszerveztek a céges csapatba az UB-ra 25 km-re, utána pedig az UTH-n próbálok alkotni valamit,de eddig minden szipiszupeer.
A felkészülésről csak annyit még, hogy az elmúlt 2 hétben nem volt nagyon komoly zh-m szóval jutott idő mindenre, amit szeretek. A futás mellet az elmúlt 8 napban 5 koncerten voltam, amik egész jó kis kardió edzést jelentettek. Mivel ez az élmény eléggé meghatározó volt a versenyen is, beleszövöm a legjobb számokat, ami jellemezték az UTN teljesítésemet.
A rajtnál szokásos módon közép-hátul álltam, a szép Salomon kapu alatt átnyomatva fokozatosan húzogattam be embereket. A pulzust olyan 170-re pakolva törtettem a már kezdődő rohadtmelegben Az első 3-4 kili szinte konstans emelkedő néha belesétálással persze, nem akartam ellőni mindenemet már az elején, jó is ez, mentem becsülettel. Bár hiába voltam egy rakat koncerten a verseny előtt, harmincipszin pont nem, de mégis ez járt a fejemben:
Na hát ez nem teljesen ideális egy veretős terepfutáshoz- bár a kibukkanó kilátás a Dunára és Visegrádra tényleg megért volna egy nyálazós-csajozós pikniket- , pláne hogy az első szopószakasz után Zebegényig szinte lejtő volt végig a pálya. Ki is vertem a fejemből gyorsan Beczoliék alterkáját, és úgy nekikezdtem a könnyű résznek, hogy vagy 4-5 kilit is levittem 5 perc alá. Én nagyon élveztem a dolgokat, vigyorogtam és átcsapattam mindenen, ami jött. Ugráltam kőről-kőre (akadt belőle elég), átszaggattam 4-szer a patakon, és egyáltalán nem érdekelt, hogy hova lépek. Néha kajak úgy éreztem egy-egy kanyarban, hogy le kell fékezzek, mert ilyen gyorsan nem fogom tudni bevenni őket. Ez az őrültködés az egy héttel ezelőtti kobucis koncertre emlékeztetett, ott is főleg erre:
Pogo, punk, extázis: imádom. Szerencsére itt nem kaptam akkorákat a térdemre, mint a derék betyárok koncertjén, de azért éreztem a törődést. Zebegénybe olyan mosollyal futottam be, mintha valami háromhetes buddhista szeretetterápia lett volna az akklimatizációs programom. Ekkor elfutott mellettem egy hölgy eszméletlen szép technikával és nagyon gyorsan. Na ezt nem hagyhatom, megyek mint az atom és akkor csak így elmennek mellettem ?
A többé-kevésbé 170-en tartott pulzusomat feljebb toltam kicsit, a faluban csippantottam és frissítettem gyorsan. Itt már beértem 2 másik srácot a távomról, ennek örültem, viszont rájöttem, hogy a lány, aki a pulzusomat feljebb csalta (tényleg, csak futó kapcsolat volt), váltózik, én hülye meg belementem egy kisebb versenybe vele ( hogy ennek milyen párkapcsolati áthallása van, te jó ég...) hiába, mindenbe többet gondolok :(
Nem baj, verettem fölfele tovább. Zebegény felett kígyók szép lépcsős szakasz kígyózik, ott megelőztem a faluban látott két srácot is. Az a nagy igazság, hogy a verseny eleji emelkedő óta ez volt az első komolyabb felmenet. Kicsit szinte már hiányzott egy jó mászás. Ahogy a verseny előtti éjszakán a Barba Negra Trackben is hallottam a Mestertől: Oly sokáig voltunk lent, hogy nem is tudjuk, milyen fent.
Hát ezután megtudtuk. Én még egy ideig kacérkodtam a gondolattal, hogy nem is kell az a bot a táskámon, de miután lehagytam még egy sporttársat, inkább előkaptam a pálcikákat, egész gyorsan összeraktam őket, és mentem tovább. Tényleg segít. Egy-két rövid és szemérmetlenül meredek lejtős szakasz volt a következő, kb. 8 kilis részen, ami megszakította a felfele küzdés monotómiáját. Itt már eléggé döglődős volt a tempó, de igyekeztem azért. Bebontottam egy gélt, az Ethic sport cseresznyését, aminek pontosan olyan íze volt, mint amikor éjjel részegen kajálsz a mekiben ketchup+ majonéz kombót sültkrumplival. Fura, de okés, legyen. Lenyomva a torkomon új erőt éreztem, így vadkanként előtörve a bozótból megzavartam egy ártatlan kisiskolás osztálykirándulást. Szegény srácok nagyon kedvesen félreugráltakhúzódtak és láncban kiabálták előre:JÖN A FUTÓÓÓÓÓÓ!
Az egyik süldő így:' hajrá, nyomjad, negyedik vagy'. Nekem nem kellett ennél több. Többször átfutott az agyamon, hogy hogy állhatok, hiszen Zebegény óta nem láttam futót, de ez tényleg feldobott. Kábé annyira, amennyire egy vasárnap esti PASO koncert fel tud:
Na persze itt már nem roptam úgy, mint egy hete Esztergomban, de belendített a helyzet. Sőt, miért legyek negyedik? Roppantsunk egyet a versenyen, csavarjuk ki magunkat kicsit és lépjünk fel egy fél métert arra a dobogóra, ha már idáig eljöttünk. Ekkor egy veretős single tracken csúsztam egy fél métert és vállal levettem egy kettétört fának a csonkját. Ezek után inkább visszatértem a futáshoz megpróbáltam leszállni a földre, mielőtt még egyszer megcsúszok és lezúgok az eszméletlen meredek hegyoldalon. Csúszni sikerült, esni nem.
Valahogy kikeveredtem azért innen is, de tovább küzdve a távon jött még egy nagy harc fölfele. Ez előtt már elraktam a botokat, kicsit benéztem a dolgot (nem néztem meg otthon elég alaposan az itinert, a rajtszámon meg nem volt) így nekimentem az ösvénynek bot nélkül, ahogy a profik. A legnagyobb gondom az volt, hogy Zebegény óta nem volt frissítőpont, én meg az utolsó 5 kilire teljesen kifogytam a folyadékból. Nem szomjaztam, de azért jól esett volna egy korty víz, vagy izó, de hát nincs mit tenni, aki 30 fokban kevés vizet hoz, az meg is érdemli. Nembaj, ebből is tanul az ember, legközelebb jobban megnézem a frissítőpontokat és rögzítem a fejemben: "melegbe sok víz kell." (coelho)
Probléma azért nem volt: miután lenyomtam az utolsó felfelét, újra megcsapott a jó öreg éremszag. Hátha. Gyerünk, próbáljuk meg, Jóistengyerele, kéne pár szárny a csukámra. A lokális maximumot elérve előjött belőlem a múltheti Vágtázó Halottkémek koncert progresszív sámáni élménye és csak annyi jött ki a számon:
HEEJJJ!!!!
Üvöltöztem a hegyen kedvemre hogy: hejj, heeej, remélem a turisták meg a természet lágy ölén (bármit is jelentsen ez) hesszelő (meg ez is) emberek nem ijedtek meg. Sámáni tűzzel a fülemben ugrottam bele az utolsó 5 kilibe. Közben pedig nyomtam lefele, ami csak kifért.
De ilyen nincs: pörgetem a lábaimat, elfutok több kút mellett, de a harmadik futót még mindig nem látom. Mindegy, én mindent megpróbáltam. Hűs erdő, 5.37, aztán 5 alatti utolsó kilométerek. Be a városba, nagyon szép, befutó a célkapuban, az előzetesen titkon remélt 2.30-3 helyett 2.22-vel megyek be, remek eredmény ez nekem, csippantás, gratulálok a már beérkezetteknek, befutóérem, majd rácuppanok a csapra. Később megnézve az eredményeket látom, hogy harmadik lettem, (erre a megérkező szüleim hívták fel a figyelmem) aki előttem volt, váltóban futott, szóval ez megint elég király így.
Idilli képek következnek, hengerezés a Duna-parton, spagettikajálás, egy üveg Starop Gránát és eredményhirdetés , ahol aztán a tombolán is nyertem egy kis frissítőcsomagot. Ez tipikusan olyan érzés, amit a Platon Karataev át tud hozni, ha nem éppen melankólikus busongással nyomulnak (ez csütörtökön is jól sikerült):
Nekem nagyon bejött a verseny. Jó a pálya, gyönyörű kilátásokkal, kemény szakaszokkal, patakátkeléssel: igazi tökös trail. A pálya remekül volt jelölve, esélytelen eltévedni. Talán az az egy frissítőpont elfért volna még valahol Zebegény meg a cél között, de meg lehetett ezt oldani így is simán.
Végezetül a valaha legjobb futás közbeni képem, ahol végre tényleg látszik, hogy futok:
és egy szép kép az eredményhirdetésről:
az a póló azért kemény, jó, nem számítottam a dobogós fotózkodásra na.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
