Sűrű Sötét blog

minden lépésnél van tovább

Az első feszegetés

Ebben a bejegyzésben az általam legnagyobb erőfeszítéssel járó futásról fogok írni. Az eset augusztus legelején történt. Ekkor már simán futottam 20asokat a Gerecsében, általában Vértesszőlős-Akna-kilátó-Turul útvonalon. Egy nap pedig úgy éreztem, hogy kicsit nekimegyek 25-nek is, hadd fejlődjek. Ebből az lett, hogy kora reggel 1,5 liter vízzel a zsákban elindultam a kellemes reggeli nyári melegben.

  • kötelező para a vaddisznóktól+ azok életnyomainak csekkolása √
  • ranzinger-kilátói szokásos halál√
  • turul-kaja-víz-kilátás√

 Minden rendben is volt addig, amíg el nem értem a turulhoz, ahol kicsit megtorpantam. Itt merült fel a kérdés, hogy vajon merre is toldjam meg ezt a futást, hogy kicsit több legyen a szokásosnál (persze ezt előző este nem sikerült megtervezni).

Úgy gondoltam, hogy északkelet felé veszem az irányt, kicsit futok a gerecse 20 útvonalán, aztán majd meglátjuk. Hát ebből az lett, hogy úgy gondoltam, megmutatom, hogy nyomja egy kőkemény spíler. Elmentem a sárga jelzésen először csak kicsit, majd egészen 'tolnáig. Itt hál'istennek életemben először vettem a fáradtságot (haha) lenéztem az úttól 10 méterre levő Bundschuch-forráshoz. A nap ekkor már keményen tűzött, gyilkol az idő, a vizemből is elpusztítottam már egy jó adagot, a forrás pedig a lehető legjobbkor jött. Aki erre jár nyáron, annak kötelező kipróbálni, remekül frissít!  Fejmosás, kulacstöltés, zselé-> Go.

Az időmet nem nagyon csekkoltam, nem szeretem ezzel feszélyezni magam, max versenyen. Halk anyázások közepette vágtam át 'tolnán, ahol többször is eszembe jutottak az írósztalon fekvő extra-zselék, melyeket nem raktam el, mert "nem kell az ide". A faluban a pincéknél elhaladva valami történt.

Belesétáltam

Nem szoktam, nem szeretem, de tekintettel a 35 fokra, a beton emelkedőre és a még előttem álló kb 10 kilire, amiben a geri újbóli megmászása is benne volt, belefért. Miután végre kiértem ebből az átok faluból (sry, nem vagyok ám tolnaofób, csak kimerült), végre ismerős környékre értem. Legalábbis azt hittem. 

Az út elágazódásádósásánál tudni véltem a helyes utat, nem vesződtem a térképpel. Hogy mi lett belőle? Medgyessy-féle nevetés helyett :

Ez.

gand.jpg

Na mindegy, gondoltam, átvágok majd itt tesóim, aztán sima lesz. Ebből a "sima" helyett kétszeri kerítésmászás lett, persze létra meg átlépő nélkül...

Utána legalább a jó útra érkeztem, amit viszont nem sikerült maradéktalanul kiélveznem, mert tudni véltem egy másik utat is. Ebből a gerecse 1v1-ben történő, szemből támadó megmászása lett (jót tett az időmnek), majd végre kis narancspöttyös jelzéseket fedeztem fel a törzseken. Innentől egyenes utam volt az egyetlen helyre a környéken, ahova BIZTOSAN NEM akartam a mai napon eljutni . Ez pedig az Öreg-kovács a bazi nagy toronnyal. Na hát mindegy, mert feljutottam, onnan meg már tényleg nem lehet elkeveredni. Szülők már persze hívnak hogy mivan meg mit főzzenek ebédre, én meg csak annyit mondok: "élek, mindjár' megyek". Innentől lekocogás a baji vadászházhoz, onnan pedig az előembertelephez 'szőlősre. Az ősemberes helytől konkrétan 1 kilire lakom, de muszáj volt megállnom vizet tölteni egy csapból, mert a dicső őshőz képest én az "erectus" helyett pár millió évvel előtti elődre hasonlítottam. Sárosan, fáradtan, de kicsit büszkén, hiszen a futásomat egy 30-ra tippeltem.

A ház elé érve nyújtogatás közben csekkoltam az ősrégi telómon a runtasticot. Nagy megelégedéssel nyugtáztam, hogy az a szar  elhagyta a jelet tolna után kicsivel, így elsőre elég ijesztőnek tűnt a kb 4 órás idő 23,5 kilin. Miután kb megnéztem a hiányzó részeket (feka pötty), megnyugodtam, kb bejött a 30-as tipp amit  éreztem. Meghaltam, kifáradtam, de nagyon tetszett, és vártam, hogy a jövőben hasonló távokat teljesítsek. Az idő elég gyászos lett, de elsőre inkább a teljesítés élménye a fontos.

geri30_1.png

A táv és a szint nekem elégnek tűnik, pláne a Gerecsében

A regenerálódás laza volt, nyújtás, zuhany, kaja, másnap pedig indultam Erdélybe.

A bejegyzés trackback címe:

https://surusotet.blog.hu/api/trackback/id/tr8612871008

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Friss topikok