Sűrű Sötét blog

minden lépésnél van tovább

Marsi hosszú

Végre itt a szezon. Rohadtul vártam már, hogy végre egy igazi jó hangulatú terepversenyen indulhassak. Visszatértem Olaszországból, visszatértem a rendszeres futáshoz is szerencsére. Első versenyem idén a CEP Trail Gánt volt, ahol tavaly már a rövid távon elindultam/teljesítettem/tanultam/gyönyörködtem. Idén ez kicsit máshogy ment.

Bár nagyon vártam az első versenyt, kicsit fostam is tőle. Felkészülést ugye nehezítette a két hétig tartó -10,-20 fokos hidegecske és a hó, illetve, hogy másfél héttel  a verseny előtt a kelenföld-makkosmária oda-vissza edzés során csináltam egy szép nagy vízhólyagot, ami egy 2 centis sebbé alakult át a futás végére vagy fél centis depressziót marva a talpboltozatom külsejébe. A kövi másfél hetet a gyógyítás jegyében futás nélkül töltöttem el, így a fizikai állapotom a "versenyt biztosan teljesíteni tudó, esetleg jó helytállást ígérő" szintről a "meglátjuk, a szintidő alatt valahogy csak beszenvedek,  a futáséhség miatt úgyis harapós leszek, majd a szív bevisz" kevésbé biztató és hiteles állapotba kerültem. De azért vártam.

A napi két bepanthenezés meghozta a gyümölcsét, a seb összezsugorodott, de nem tűnt el teljesen a verseny reggelére. Előre tekintő voltam, így vettem egy zsírúj passzentos technikai zoknit, hogy a vízhólyagképződés ne forduljon elő újra. 

Egyszerűen nem tudtam elképzelni , hogy hogy fogok reagálni a 25 kilis verseny kihívásaira.  Ez az eddigi leghosszabb versenyem, és bár a -15 már elmúlt, a -3 még mindig kicsit kényelmetlen a 1,5 hét utáni visszaszokásra. Hát még a 25 kilin át tartó 10-20 centis hó. Na mindegy, elindultunk reggel Gántra.

A hangulat fasza, rajtcsomag átvétele gyors, marad még vagy 15 percem melegíteni (igen, kicsit későn indultunk), de úgy érzem hogy minden fasza. Fellraiserem harapja a focipálya havát, az új aláöltözet és zokni szintén kényelmes, nem fázok, és nincs is melegem. 

minden perfekt

Már csak el kell rajtolni. Kb. a társaság közepén helyezkedek el, még van 3 perc a kezdésig. A speaker király, a zene drámai. Felsorolja a 25-ös távon induló, mindenki által valahonnan ismert sportágunk nagyjait.  Kicsit meg is örülök ennek. Tavaly voltunk kb. a két távon összesen 200-an, most mind az 500 hely betelt. Kör teljesítők, UB futók, UTH helyezettek indulnak velem együtt. Eszméletlen.

Aztán megy a rajt. Az első kili a faluban kígyózik, még együtt a mezőny, én beelőzök pár tagot. Úgy vagyok vele, hogy ha terepen be fogom szopni, mert nem vagyok edzésben, legalább a síkon húzzak bele egy kicsit. A műúton átérve elkezdődik a tipikus vértesi "mászás". Ezek a nem túl magas dombok pont olyan ravaszak, mint amilyennek nem tűnnek elsőre. A kis dombokon és lejtőkön váltogatod a lépéshosszt, a tempót, a ki-be légzések ritmusát és számát. Nem könnyű , hogy ne szúrjon beléd valahol, ha kiesel a ritmusból. És persze hó is van végig. Én jól érzem magam a csukámban, de látok sok embert, akik nem hogy nem egy jó havas stoplisban, hanem utcai futólépőben mennek felfele. Hát az ő dolguk, de még néha én is meg-meg csúszok, minden lépés után kis korrigálásokra szorulok, nem is merem elképzelni, hogy ők mit éltek át.

A versenyt megelőzően arra gondoltam, hogy minden 1-2 kilinként kidolgozok egy versenytervet. Adott szakaszokra, azok lejtésétől vagy emelkedésétől függően kiszámolok egy tempót, amivel összességében olyan 6-6.30 perc/km tempót tudok menni az egész versenyen. Na persze ebből nem lett semmi, de emlékeztem, hogy olyan 3 kili után lesz egy hosszabb lejtős-vízszintes rész, ott majd lehet nyomatni. Így is lett, de a bánya bejárata előtt majdnem megpecsételődött a verseny. Elindultunk egy másik ösvényen, követtem az előttem futókat, amikor az egyik srác megállt, hogy szerinte nem ez a jó út. Én gyorsan lecsekkoltam a tracket az órámon, és megerősítettem ebben a hitben, így visszafordultunk és 'okossan-igényessen' lecsapattunk a bányába. Szegény többiekkel nem tudom mi lett, akik továbbmentek azon az úton...

A terep  amúgy nem lenne vészes, 25 km-en  közel 500 szint. Talán majd nyáron kipróbálom egyszer, szép lehet akkor is. Bár a verseny maga a "marsi futás" néven ismeretes, ma inkább a Mars kevésbé vörös részét, az északi póluson található jégsapkás felületet tükrözi. 

De azért megy valahogy. Átlagban olyan 5.40 körüli kiliket megyek, egyszer sem állok meg. Frissítést skippelem, van izóm, gélem meg müzlim. Az első gélt 10 km környékén bontom meg, sós zöldalma ízű /remek/. Leérve a faluba az időm nagyon hasonló a tavalyi, pont ezen a körön futott időmhöz. 1.16 körüli, tavaly 1.14 valamennyivel futottam be. Örülök, mert úgy érzem, hogy bírom. A faluban lévő frissítőpontot skippelem újfent, túl kemény vagyok. Sok ember áll ott, én meg nem akarok megállni ott előttük és enni-inni, még azt hiszik, hogy nem bírom. (Ez veszélyes!) Nem. Én ennél keményebb vagyok. Aztán meg is látom a kárát ennek hamar. A második körre vezető földút cseppet sem nehéz, én mégis lassulok rajta. Igyekszem azért, kiszenvedem magam az erdőbe, és ott kezdődik az igazi tortúra. Nagyon keskeny nyomvonal a 20 centis hóban konstans felfele. Én megnyitom a kulacs vizemet, dobok hozzá egy müzlit,  igyekszem futást imitálni és hálát adok, hogy nem hagytam otthon azt a plusz gélt. Nem mindig sikerül konstant futni. De azért megyeget, a lokális csúcsra felszenvedek, aztán lefele mehet egy kis futás megint. Aztán újra jön egy szopókanyar. kb 3 kili  felfele. Nem annyira meredek, de azért pont  kellemetlen, nagy hóval és nagyon hosszan. Szinte végig sétálom/túrázom. De nem csak én. Előttem-mögöttem az a pár ember is pár futómozdulat után inkább túratempóra vált. De egyszer ennek is vége lesz. ÉS tényleg.

Felérve egy frissítőpont  fogad, betöltök isót, tömök egy kis sósat, aztán mehet. Innen szinte csak lelfele kell nyomni, és megteszek mindent, amit még meg lehet tenni. Az utolsó másfél kilin érzem hogy a comb feszítők, mindkettő egyszerre, elérkeznek a görcshatárhoz. Még nem állnak be, de érzed, hogy bármikor beüthet. Elszívom az utolsó korty izomat, rágok egy kis müzlidarabot, amit a zsebemben találtam. Beérek a célba, megállok, a combjaim sírnak, az időm fasza, bőven kiegyeztem volna vele a kezdéskor is 2.35. Tökéletes, összetettben az első 50-ben bőven benne vagyok. Tökéletes. Utána várok persze a családra, akik megint lekésik a befutót /meglepően jól ment,na/ , de aztán egy átöltözés után bedobom a jól megérdemelt paprikáskrumplit. 

befut.jpg

Az arckifejezés híven mutatja a felkészültségemet is (cep fb)

A gánti veretés megint egy istenkirály verseny volt, a hosszabb táv is remek, ajánlom mindenkinek, aki szeretné futni a Marsot, szereti a jó hangulat versenyeket és a Vértest.

A bejegyzés trackback címe:

https://surusotet.blog.hu/api/trackback/id/tr3313721278

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Friss topikok