Sűrű Sötét blog

minden lépésnél van tovább

Gerecse Tavaszi Terepfutás
Hazai pálya (előnye)

Március vége, végre GTT, amire eszméletlenül vártam. Amúgy tök véletlenül futottam bele (haha) a versenykiírásba még február környékén, de egyből meggyőzött a hazai viszonyok (Gerecse), a pont jó táv és szint (26km, 700 szint) és az alacsony nevezési díj. Átfutva (lófaszt, böngészve inkább, vagy kutakodva) a tavalyi eredményeket és nevezőket (idő, csapat, mindent tudok ám) azt láttam, hogy ez egy kisebb verseny, pláne, hogy korosztályonként is van díjazás, így kicsit szét van dobva a mezőny az érmek szempontjából is. Az útvonal nagy részén már jártam, a korosztályomban nem ismerek egyáltalán futókat, ezek alapján azt gondoltam, sőt elvártam, hogy egy dobogós helyet fussak a szomszédos Bajon, így 5 év után végre újra felálljak a pódiumra. (hiába, aki egyszer ezt megízleli...)

Abszolút reálisnak gondoltam a dolgokat, pláne, hogy egy héttel előtte egy elég jó pb-t mentem a VTM-en, a gyenge felkészülés ellenére is. Minden fasza, kb. visszarázódtam az edzős hétköznapokba, odafigyeltem, hogy mit kajálok, végre jó előjeleket láttam. Aztán két nappal előtte elkezdett esni az eső. Nem annyira vészesen, csak pont hogy egy  jó megborítós sár képződjön. Itt fel is vetődött persze a cipőkérdés: a lábboltozatomon még mindig van egy kis seb, nem akarom tovább piszkálni, a Vario tehát el van vetve. Marad a 'raiser, esetleg a szárazabb utakra/ösvényekre tökéletes Sonoma3. Egyszerű lehetett volna a választás: sár='raiser. 

DE EKKOR

Megroppant az egyik remek tulajdonságom, ami sok szaron átvitt már: az érzelemmentes döntés. K_rva hülyén hangzik, hogy ez a futócipőknél meg tud törni (milyen erős lehetett előtte...) , de megtört. Ugyanis osztrák síeléskor elvittem magammal a derék Asicsot, és mentem benne az erdőben egy kicsit. Hazaérve láttam, hogy egy centis szakadás van a talp és a belső talpél külső borítása között. Kb. 1 éve vettem, tök szerettem, de versenyen sosem próbáltam ki. Így adott volt a helyzet. Bár szemerkélt az eső, de a pályabejáráson készült képek nem voltak annyira hátborzongatóak, főleg hogy kb az első 3 kiliről készültek... Én ezt persze pontosan tudtam, mégis belebugyoláltam magam abba a kellemes hitbe, hogy a hegyen is ilyen lesz. Na hát a VTM beszámolóban szépen eldicsekedtem, hogy azért pakolt rám rutint ez az elmúlt majd másfél év jó keddvel, bőséggel, de most már k_rvára szégyellem, hogy ezt akkor le mertem írni. Miért? Mert a rajt ellövése utáni 3 kili sima ízi út volt, de amint nekimentünk a hegynek és a rohadtmeredek utakon tocsogó sárnak, az az érzésem támadt, hogy beszaladtam a faszerdőbe

nyitott szájjal.

cso.png

ki ez a srác?

 

Lehet, hogy kicsit elmentem az elejét, nem gond annyira, mert nem az volt a fő probléma. Hiába hagytam ott jó sok embert az első kiliken, többen visszaelőztek, miközben én fölfele is alig tudtam menni, lefele pedig nem tudtam csapatni. Korrigáltam jobbra-balra-előre-hátra, úgy mozogtak a lábaim, mint valami joystick. Egyedül a gerincen végigvezető murvás út volt a barátom, ott hoztam az időt, mint az állat. Átkacsázva Vértestolnára, kb. a táv felénél történt meg velem az első olyan dolog, amit a terepfutók félig viccesen/félig komolyan félnek, és előbb-utóbb mindenki megtapasztalja:

elborultam

Bele a sárba egy szántóföld mentén. Gyönyörű volt az arconpörgés, szerencsére nem lett bajom, de az addigra jól lecsökkenő morálomat nem igazán dobta fel a sárban való megborító$ fetrengés. A család utólag mondta, hogy körülbelül ilyen tájban figyeltek fel a kazánházból szivárgó gúnyos nevetésre, valószínűleg az otthagyott Fellraiserem lehetett. Mondanom sem kell, hogy a dobogós álmokról meg ilyen fszságokról szépen le is mondtam közben. Vértestolnán már szépen belesétáltam, kivégeztem minden italomat és egy nagy Clif bart is (ami eszméletlenül finom és jó). A faluban jó frissítés, étel ital, mert tudtam, hogy csak most jön a legjobb része az egésznek. Visszamászni a gerincre, onnan pedig át Bajra. Persze futni felfele szinte semmit nem tudtam, csak vonszoltam magam, közben egy utolsó gélt még bontottam, (ekkor elment mellettem korosztályom későbbi 2. helyezettje...) a gerincre érve pedig egy-két embert végre én is megelőztem. De persze csak óvatosan mentem, frissítettem, csippantottam ahogy kell, majd szépen ereszkedtem Baj felé. Az utolsó 2 kilin kb. 4-szer sétáltam bele (ez mennyire szánalmas már ezekkel az előzetes elvárásokkal...LOL), de elmentem egy kereszt mellett, és eszembe jutott, hogy voltak már ennél sokkal nagyobb problémák és kámbekkek is, szóval összeszedve magam beértem. Apám videózva vár a célban, én kb meghalok. Cipőt megnézve: bumm, szakadt rajta egy 2 centis hasadás, remek.

csukka.png

 

Lenyújtogatva megnézem az eredményeket, az enyém 2.44, egynek elmegy. A korosztályomból, mint kiderült egy srác megdöntötte a pályacsúcsot, 2 óra alatt tolva le a saras mocskos pályát (crazy), és még egy fiú futott be előttem a bambik (16-35) közül: tehát 3. lettem. Baszki, vicc, én vagyok a nevető harmadik, de tényleg:  kaptam 40 percet az elsőtől meg huszonvalamennyit a másodiktól, de ott lehetek mellettük. 

dob.png

szerencsére az időket nem mondták be

Amúgy a verseny tök jó, jól van szalagozva, jó a frissítés, családias a hanglat, barátságosa crew. Csináltak egy csomó fotót meg volt lángos meg minden, szóval alap, hogy jövőre is, és mindenkinek (is) ajánlom, remek volt.

dob_1.png

Feltámadunk

A bejegyzés trackback címe:

https://surusotet.blog.hu/api/trackback/id/tr9113814396

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Friss topikok