Sűrű Sötét blog

minden lépésnél van tovább

VTM
Tiszta szívvel

A szári VTM a kedvenc félmaratonom, közel van, gyors a pálya, és évek óta fasza futóidő van. Alap, hogy megyek. Az alapvető elvárásokkal kicsit bajban voltam, nem tudtam, mit fogok bírni. Úgy voltam vele, hogyha a tavalyi 1.42 megvan, már örülök, hiszen az alapozó időszak szinte totál kiesett a talpam miatt. 2-3 hét alatt viszont egész jól felépítettem valamit, bár jó rossz belegondolni, hogy mi lett volna, ha az őszi formámra rá tudom pakolni azt az edzésmunkát...

Úton Szárra (aminek a weboldala amúgy nem szar.hu, bár Szárligetnél már nem vették a fáradtságot) egyáltalán nem izgultam, érdekes. Kb. tisztában voltam a jelenlegi kondimmal, vagyis a hiányával. Szerencsére az ősszel megtanultam, hogy lehet gyorsan is futni. Szóval a régi gyors tempók mementója és a visszafejlődött kondi érdekes, keserédes kombinációjával álltam a rajtzónába. A rajtban Gáborral a gepárd edzésekről megbeszéltük, hogy haladhatnánk kb. együtt, aztán ha úgy hozza az élet, akkor szóródunk.

Rajt után szépen szedegetjük az embereket, hogy mire beszűkül az ösvény, tudjunk fölfele saját tempóban futni. A futásra nem pazarolnék sok szót, Gábor faszán ment fölfele előttem, ha jött a downhill, akkor én kerültem elé, de nagyjából 10-20 méterre nyomtuk végig. Elég csecse tempót mentünk, én legalábbis úgy éreztem. Szerencsére az út, mint mindig, faszán volt jelölve, meg én már jártam itt elégszer, az órán max. a tempót, vagy a pulzust néztem néha. A dolog amúgy meglepően jól ment, felraktam a pulót néha 180-190-re is, hadd kalapáljon, a Columbia pedig nagyon király volt (bár a végére megint szétszakítottam, rip). Amúgy olyan kb. 12 kili körül végre utolértem egy srácot, akinek a háta már többször feltűnt a távolban, szép lassan odaférkőztem, és egymás mellett mentünk vagy 3 kilit, aztán a kövi frissítőnél lemaradt. Nagyon kíváncsian vártam az utolsó kiliket, gondoltam, hogy egy nagy csata még lesz a végén. A frissítőnél szóltak, hogy 3-4. helyen vagyunk (engem eléggé meglepett, bár itt már jó ideje nem találkoztunk másokkal) szóval ideje volt rákapcsolni még egy utolsót.

A kedvenc völgyemben olyan downhillt nyomtam, hogy a Madonna saját magához kezdett imádkozni

És itt jönne az a rész, ami nálam már megszokott: a jó öreg taktika, hogy az előttem futó versenyzőt, akinek a tempójára rácsimpaszkodtam végig,  szép lassan bedarálom és boldogan esek be a célba. Csakhogy itt ez kimaradt, pont úgy mint az alapozás, a pulzusterv, mindenféle előzetes tervek és mérlegelés. Ilyenekkel nem készültem. Én ma csak tiszta szívvel készültem, menni, ahogy és amíg visz. Ebből pedig ezt tudtam most kihozni. Amúgy adtam volna a taktikot, csak nem volt előttem senki, amikor pedig Gábor mellém lépett az uccsó aszfaltos kiliken, rohadtul esélyem sem volt, nem hogy bedarálni, de még ráakaszkodni sem, 1 perccel előttem futott be, így én lettem a 4.

Az időm amúgy 1.33.16, nagyon jó nekem, sose gondoltam volna rá, hogy itt, ma, ebben az állapotban 1.40 alá jelentősen beférnék. De ott volt, ment egy iszonyatosan dinamikus futás, ott voltam az élmezőny nyakán (-szabósanyi persze).

Sose rosszabb szezonnyitót, imádtam.

A bejegyzés trackback címe:

https://surusotet.blog.hu/api/trackback/id/tr614680732

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Friss topikok

süti beállítások módosítása