Lassan egy éve lesz, hogy megfordultam Gánton, a CEP trailen. Mindig is tetszettek az extra csodálnivalóval bíró versenyek. Nagy hegyek, kanyonok, patakok, bár ezekből itthon kevesebb van sajnos. De például itt van a gánti bauxitbánya felhagyott része, amely a verseny leírásában 'marsi környezet'-ként szerepel. És tényleg olyan. Nekem, mint kezdő terepfutónak és geológushallgatónak eszméletlenül imponált a narancssárga dombocskákból álló végtelen mező, ahol korábban csak külső látogatóként tettem tiszteletemet.
Jó, annyira azért nem végtelen, de elég különleges.
A '17-es Balboa után úgy gondoltam, hogy ideje lenne stabilizálni magam 13-15 km körül, így megejtettem pár ilyen távú versenyt tavasszal. (pl.:Ceptrail, wadkanz 14km , VTM félmaraton, Kékesfutás.)
A gánti happening nagyon tetszett. Jó volt a verseny hangulata, már az odaérkezéskor szinte sorban állás nélkül át tudtam venni a rajtcsomagot, volt benne CEP csősál, pár izo tabletta meg még egy csomó minden. Volt idő és hely bemelegíteni, futni egy két kört, sütött a nap is és persze szólt e zene/speaker felváltva.
A verseny útvonala (az itineren jól latszik, hogy a végére hagyták a nehezét/ persze ezt akkor még nem tudtam/
A verseny első pár száz métere a faluban ment, majd utána az úttesten keresztülvágva bementünk a Vértes dimbes-dombos erdőibe. Én kb. középtájról indultam, és a boly, amivel mentem elég korán kettészakadt. Én úgy döntöttem, hogy az első felével megyek tovább, mert megtehetem. Később rájöttem, hogy ezt eléggé benéztem. Kb. 5 kili után tök jól menve lehagytam 2 srácot , akik szerintem nagyon elfutották az elejét, és emiatt megálltak. 8 kili körül ez az érzés rám is rámjött, többször belesétáltam, nem bírtam úgy a hosszabb emelkedőt, mint azt elvártam volna, ez az érzés, amikor a seggeden veszed a levegőt. Mindez a táv legelején történő taktikai fegyelmezetlenségem( lol bitch, nem is volt taktikám) miatt volt. Vagyis elfutottam az elejét. Na mindegy, néha sétálva, néha új erőt gyűjtve mentem tovább. Pedig a szint szinte nevetségesen hat, 220 méterről beszélünk, ám aki szokott a Vértesben mozogni, az tudja miről beszélek. A kis dombocskák egymás után sokat ki tudnak venni az emberből, pláne ha az nem számít rá. Ezek után ne is várjam el, hogy majd simán felkaptatok az igazi nagy emelkedőkön. Én meg elvártam. Végülis befutottam 13. helyen, 1.14-es idővel, amivel amúgy nem voltam elégedetlen, rendben van az. A versenyből sokat tanultam, taktika, terepismeret szempontjából elég jó lecke volt. Idén pedig megyek a 25-ös távra. Amúgy ha jól tudom, ez volt az első (2017) trail, tehát itt az esély, hogy legyen egy versen, amire a 'kezdetek óta visszajáró' megtisztelő titulust kaphatnám.
Lefelé ügetek (zöld) a Bauxitföldtani Park lejtőin, ha ezt Mindszenty prof. látná.../ amúgy ez a '18-as trail fb eseményének a hivatalos borítóképe, szóval tessék likeolni/
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
