Sűrű Sötét blog

Ez az első blogszerű bejegyzés. Ha már blog.hu, miért is ne? Mindig is akartam egy-két ilyet, de sosem voltam elég lelkes hozzá, ehhez meg hozzájöttek a mostanában elég sűrű versenynaptáram eseményei.

De a múlt hét hétvégén történt valami olyan, ami teljesen új volt számomra. A nagymarosi verseny és az UTH közé bejött egy gyors lehetőség, miszerint a fater céges csapatába beszálljak az UB-ra. A 10-12 fős csapat kategóriában nyomtuk, rám is osztottak 26,5 kilit a "versenyből". Persze elfogadtam, tudtam, hogy jó lesz a hangulat és a társaság, miért is ne. Nem fogod elhinni, ami ezután történt!!!!

Nem ám, csak rengeteg új impulzus ért:

aszfaltbetyár

• mivel betonon nagyon ritkán nyomom, teljesen mást tapasztaltam, mint az ösvényeken való csapatásoknál. Változások mind környezetben, mind a pálya felszínén. Az erdőben megszoktam már, hogy mindig minden változik. A dózerutakat felváltja a singletrack ösvény, sziklák, kövek, gyökerek, porzó föd, vagy csúszós sár. Itt én csak ritkán tudok figyelni a technikára, persze azért igyekszem az általam legjobbnak vélt felé csiszolgatni magam, de egyértelműen más a helyzet, mint itt volt. Itt, ahol egy szép, betonos, egész épnek mondható bringaúton kavirnyáltam 10, 5,5  ,3,5 , 7 kiliket. Tudtam nyomni a tempót ÁLLANDÓAN, már ez is fura volt: az első etapnál 5.30 körül, aztán 5-5 alattiak a későbbiekben. Nem volt emelkedő, ami visszavet, ahol belesétálsz. A másik fura dolog, amit az ingerszegény környezet kiváltott, az a technikára való kényszeres ügyelés volt. Hú most jó helyre érkeztem? Magam alá léptem? Jó a lépéshossz? stb.stb. Fura volt, de azért kicsit tetszett. Csiszolgattam ezeket a finomságokat, élveztem,hogy erre végre van lehetőség és kedv. Ezek melletta lábam is kicsit jobban megérezte a betonos mókát, mint az erdeit meg szokta.

az estve

• Szintén új élmény volt az éjszakai etap is. Én kicsivel éjfél után futottam az első szakaszomat, 10,5 kili volt kb, ez az UB váltó leghosszabb szakasza. Vettem ez alkalomból egy fejlámpát, amire már régóta fájt a fogam, és így vágtam neki. Nekem nagyon tetszett az éj leple alatti veretés, nem nyomtam nagy tempót, 5.30 körül mentem egy kellemes zónában. A lámpa fénye tökéletesen elég volt, persze a kis kátyúkra vigyázni kellett, mondanom sem kell, de fejben kicsit már az éjszakai erdei futásokon voltam. Esni szerencsére nem nagyon lehetett, de egy jó terepes megáradtpocsolyaátgázolás belefért persze. Nem hagytam volna ki semmiért sem, tényleg. Az éjszakai hangulat óriási volt, ez külön nagyon bejött, a váltókon baszatták a különböző partyhimnuszokat, nagyon jó érzés volt.

csapatos csapatás

• Az éjszakai részen szembesültem először ezzel: nem egyedül fogok futni, volt bringás kísérőnk. Persze mielőtt elindultam volna, pár csapattársammal találkoztunk, dumáltunk, bemutatkoztam azoknak, akiket nem ismertem, és kicsit oldódtam a hangulatban. De én sosem futottam még csapattal, pláne nem kísérővel. DE nagyon jó volt, nem mondom, hogy mostantól mindig így lesz, de kimondottan jó élmény volt. Szerettem dumálni futás közben, ami nappal persze könnyebb volt a szélesebb utas déli parton. Jól esett, hogy futás közben láttam szurkoló csapattársakat, a mellettem elmenő kocsiból kiabáltak és fotóztak, és ha én nem futottam, ugyanezt megtehettem nekik repostba. Nagyon király volt, hogy ennyi féle ember, főleg családos 30-50-es mérnökök, közgazdászok így szurkoltak a csapattársaiknak, szálltak a nagy dumák és a poénok persze, ami a hangulatot nagyon megdobta és ott fent is tartotta.

sokan vagyunk kevesen

• Mint terepfutó, természetesen terepversenyekre járok 95%-ban. Ezek nem kimondott tömegrendezvények, nyilván az UTH-n ezres nagyságrendben van az összindulók száma, de az ilyesmi amúgy elég ritka. Inkább pár száz futó a jellemző. Ezért pedig szintén nagy újdonság volt a 11000 indulóval bíró UB. Itt minden nagyban ment. A látótérben mindig volt futó, bringás, általában több is. Este ez néha nehézséget szült, ahol az út keskenyebb volt, de megoldottuk a dolgokat persze. A tömegfeeling főleg az éjszakai kezdőpontomon volt tetten érhető, Badacsonytördemicen kurvasok autó tolongott, köztük pedig, mint a menekülő pisztrángok csúszkáltak be váltani a futók. És persze a célban is ezer emberek voltak, befutó, fotó, érmek, minden nagyüzemben, de valahogy mégsem volt személytelen/idegen.

ultrajófejek

• A végére hagytam a legfontosabbat és leginspirálóbbat: az ultrások (meg)figyelését testközelből. Nekem, kezdő tacskónak mindig is egy misztikum lengte körbe ezt a dolgot. 220 kili bazmeg, hogy? mikor? felfoghatatlan dolog. Nyilván nem nagyon találkoztam eddig ultrafutókkal max. közös volt  a versenyközpontunk, talán valahol elviharzottam mellettük a rövidtávon, de itt más volt. Láttad a rajtszámukat és aztán megnézhetted a testüket és az arcukat is. Itt nincs az az érzés, hogy ők más pályát futnak, ők egy más liga, valami teljesen más kávéház. Pontosan tudtad, hogy mit futnak. Ugyanazt, amit te 10 társaddal vállaltál. Ugyan azon az úton lépegetnek, ugyanazon a döngő fahídon trappolnak, mint te is. De hiába van olyan közel hozzád, hiába láttad a környezetet, a viszonyokat, hiába érzed úgy, hogy ezt te is, bármikor:  amikor meglátod őket, nem tudsz mit mondani, csak a tisztelet hangján egy halk "hajrá"-t odadobni, de azt is csak félve, hiszen ki vagy te ezekhez a srácokhoz képest, hogy vígan elkocogva mellettük így biztasd őket. Szóval nekem ez is nagyon furcsa, de elég felemelő és közelebb hozó élmény volt, inspiráló baszki, pedig én tényleg kurva ritkán vagyok ilyen pátoszos.

Íme a CYEB csapat, a képen a kétfős csapatunk is szerepel, hatalmas respect nekik!

AMit lezárásként mondani tudok (, és szerintem futó szájából ennél több nem kell):Jövőre is szívesen mennék, hosszabb távot is bevállalva akár.