Sűrű Sötét blog

Ahogy lassacskán belendül a tavaszi éppenhogykurvameleg, szépen jönnek sorban vele a versenyek is. Még akkor is, ha nem tervezem. Például itt ez a trail, amire Bartalos Geri kollégaúrnak köszönhetően sikerült egy rajtszámot nyernem. Én az M távot választottam, 17 kili kb. 750 szinttel.  Igazi vasárnapi veretés, ráadásul a Mecsekben még sosem futottam. Szerencsére magyar terepfutás Down Underébe való lejutás is megoldódott Balázs személyében, akivel 'fehérvártól végigdumáltuk az utat oda és vissza szintén.

Pécsvárad amúgy elég baba kis hely lehet, a közelben futható hegyek terülnek szét, és meglepő módon vár is van. Miután lecuccolunk és átvedlünk, még egyszer átfutom az útvonalat. Az út az első 5 kilin a városból konkrétan a Zengőre, a Mecsek tetejére visz. Direktben, nincs finomkodás. Utána veretősnek tűnő dh-k és kis fölfelék váltogatják egymást. Jól néz ki, ha nem cseszem el az elejét, akkor itt ma bármi lehet. Na jó bármi azért nem, elég jó az élmezőny, de oda lehet érni valahogy mögéjük, és ha már ott vagy, akkor már sok mindent lehet csinálni. Persze a múltkori muzslás dolog óta ezek az elképzelések eléggé vesztettek a realitásukból, tekintve, hogy összeestem, mint a zacskós tej.

Bár feltettem az órámra a tracket, de utána le is frissítettem a szoftvert, majd olvasatlanul leokéztam a felugró üzenetet, ami figyelmeztetett, hogy minden törlődni fog róla, de erre persze már csak a rajtban jöttem rá. Szájbergyerek.

Mindegy, úgyis faszán szalagoznak a szervezők, így legalább nézhetem konstans az időmet az út helyett. A rajtot ismét a középzónából nyomom, de csak azért, mert nem férek előrébb, tolakodni meg nincs kedvem. Az első 5 k fölfele megy, szedegetem az embereket, közben pedig figyelem a pulzusomat, hogy ne szálljon el. A kezdeti városi utcákat lassan felváltja az ösvény, én is kezdek éledezni. A heti aszfaltos-emelkedős edzések kimondottan jót tettek, az emelkedőt végig megfutom/totyogom. Szisztematikusan nézem az órámon a magasságmérést a Zengőig hátralévő szintről, majd egy éles kanyarban ki bukkan fel sárga CREW kabátban? Hát ki, ki lehet?

Hát az igazi, az egyetlen, a jótündér keresztanya  

Balogh Peti, aki már megint az ország valamelyik pontján egy random erdő közepén tölti a hétvégéjét, úgy ahogy kell. Egy gyors üdvözlést követően folytatom tovább a megkezdett kapaszkodást, és várom a csúcsot. Még nem látom, de már hallom. Mármint a Zengőt. Zengeni. És ez nem valami elbaszott allegória, ó nem. Mert a Zengő tele van szurkolókkal, akik kolomppal meg kereplővel csinálnak alpesi hangulatot a baranyai Everesten. Iszonyatosan jó, mindenki szurkol, én meg teátrális mozdulattal intek a tömegnek, mint Mo Farah Rioban (pedig ő csak valami szaros 10 kilit futott,vagy mit), mindenki megőrül. 

Gyors csippantás után pedig kezdődik a downhill, ahol eldől, hogy mire leszek ma képes. Mert kapaszkodni tudok, de az kicsit átlagosan megy, oké valahol nem rossz az, de nem kiemelkedő. De a lefeléken nem kímélem magam, és ez most is bejön. Simán megy, jól is esik, húzom a kiliket rendesen. A pálya megint hülyebiztosra lett jelölve, egyedül a nagyszámú túrázósereg jelent valami ellenállást, de velük is inkább csak a pálya közepén levő kis kaptatókon találkozom. A Zengőtől szinte egyedül vagyok, sehol semmilyen versenytárs. A szétfoltozott jól meghúzott, trükkösen csomózott Columbia is egész jól viselkedik, esély sincs kikötődni. A parádés külsőtalp kapaszkodik, ha éppen sáros részre lépek, de inkább a puha középtalp tudását veszem igénybe lefele. Hiába, ha ingyen kapnék egy 4-5 párral évente, még ajánlanám is másoknak..

Az utolsó erdei kilikhez érve meglátom végre az előttem futó M távos versenyzőt. Megyek mögötte egy darabon, lefele nagyon jó tempót diktál, de nekem ez még nem a max. Ma nem. Miután a kistávosokat nagyjából kikerülgettük és meglátjuk az utolsó 2 kili betonját, kilépek. Most végre érzem, hogy van kraft, maradt a végére bőséggel és képes is vagyok kihozni magamból. Az aszfalton is jól megy, szinte már sajnálom a lábaimat, de szépen beérek, és életemben először ellenőrzik a kötelező felszereléseimet is. Majd közlik, hogy ez egy 4. helyre volt ma elég.

Nincs mit ragozni ezen, jól esett, jól ment     és full ingyen volt.  Pont olyan, mint amikor meghallod Sunday Morningot és rájössz, hogy minden a legnagyobb rendben van a mai napoddal.

A befutókajának vegán tápot kértem, ami amúgy tök jó volt, de ez az adag egyszerűen annyi pozitív feelinget, lüktető vibe-ot, fitness-lifestylet és új szeretetcsakra energiát adott, hogy kénytelen voltam lefojtani egy Grander menüvel a fehérvári KFC-ben.